Iszak Eszti videón mutatta meg, milyen szépen gömbölyödik a terhes pocakja. A kismama csak úgy ragyog a boldogságtól. |
Február közepén tudatta az örömhírt Iszak Eszti és Gyurta Dani, hogy alig másfél évvel az esküvőjük után kisbabát várnak. Mindössze egy fotóval jelentették be a közösségi oldalaikon, viszont akkor nem árultak el részleteket. Azóta kiderült, hogy a csinos tévés már a terhessége több mint a felén túl van, ugyanis nyárra várható a kicsi születése. Bár a Mokka műsorvezetője próbálta titkolni a kollégái előtt is a terhességét, többen is észrevették rajta a változást, sőt, a nézők közt is volt olyan, aki az arcából arra következtetett, hogy édesanya lesz.
Azt továbbra is homály fedi, hogy vajon kisfiú vagy kislány fog majd hozzájuk érkezni, de nagy valószínűséggel erre is fény derül hamarosan, ugyanis egy babaváró bulit terveznek tartani. A szőke szépség a napokban egy Instagram-posztot is kirakott azzal kapcsolatban, hogy milyen érdekes a női test, hiszen a pár hónappal ezelőtti fotón még egyáltalán nem látszódott, hogy várandós. Bár már a terhessége vége felé tart, továbbra is bejár dolgozni, és úgy tűnik, sok megjegyzést kap a pocakja nagyságával kapcsolatban, ezért most az egy napig megtekinthető Instagram-sztorijában megmutatta, milyen szépen kerekedik már a terhes hasa.
"Amikor azt mondják, hogy nem is látszik az a pocak" – írta hozzá a videóhoz, amelyben a tükör előtt állva simítja meg a pocakját.
Forrás: Blikk