topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Korda György és Balázs Klári több mint 40 évvel ezelőtt házasodtak össze, de máig töretlen a köztük lévő szerelem és harmónia. A sok-sok évi együttlét alatt rengeteget tanultak egymástól.

„Klárikától elsősorban azt tanultam, hogy nem szabad önzőnek lenni, ugyanis neki öt testvére volt, és pontosan tudta, hogyan kell alkalmazkodni másokhoz, ellentétben velem, aki egyedüli gyerek voltam a családban, és minden szeretetet, figyelmet én kaptam. Ezenkívül sok olyan tulajdonsága van a feleségemnek, ami bennem nem volt meg, ilyen például a kitartás és a következetesség, hogy ha elhatároz valamit, azt véghez is viszi. Ez szintén olyan érték, amit általa kezdtem el alkalmazni a saját életemben” – árulta el Korda György, Balázs Klári pedig kiegészítette annyival, hogy a szakmában is rengeteget segítik egymást.

„Természetesen szakmailag is sokat fejlődtünk egymásnak köszönhetően, de Gyuritól az életről is sokat tanultam, például azt, hogy időnként érdemes könnyedebbre venni a dolgokat és nem aggodalmaskodni mindenen” – mesélte Klárika, aki hamar beleszeretett a férjébe.

„Már akkor beleszerettem Gyuriba, amikor még nem is volt köztünk semmi, de ezzel ő is így volt. Eleinte kicsit tartottunk egymástól, mert mindketten éreztük, hogy ez nem csak egy kaland lesz, és az ember a komolyabb dolgok előtt hajlamos megijedni. Szombathelyen csattant el köztünk az első csók, ami feltette a pontot az i-re, ugyanis addigra már biztos voltam az érzéseimben. Gyuri azt mondta nekem, szeret, amire azt feleltem, hogy én is őt. Attól a perctől kezdve elválaszthatatlanok vagyunk” – mondta a HOT magazinnak.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva