![]() |
Kis Grófo nagyon büszke a családjára, a két kisfiát és a kislányát pedig a roma hagyományok szerint neveli. |
Most elárulta, pontosan mit is takarnak ezen tradíciók, valamint azt is elmondta, milyen értékeket szeretne átadni a gyermekeinek.
Kis Grófonak és a feleségének, Tündének három közös gyermekük született: Lacika, Armandó és Brilliána. Az énekes imádja a családi életet, ám korábban nehezen tudta megteremteni az egyensúlyt az otthonlét és a munka között.
„Volt egy nagyon komoly beszélgetésünk a feleségemmel 2015-2016 környékén, ugyanis akkoriban évente 600 fellépésre is elutaztam, és nem sok időm jutott a gyerekekre. Beláttam, hogy ez így nincs rendben: azóta a hétköznapokat teljes mértékben a családnak szentelem. A gyerekeimnek azt tanítom, hogy ha az alázat tehetséggel párosul, mindent el lehet érni az életben; ezen felül a szeretet és az egymás iránti tisztelet fontosságára nevelem őket. Azt gondolom, Tünde a határozottabb szülő; én megengedőbb vagyok, főleg Brilliánával, ugyanis a két fiú után, a kislányom születésekor tudtam meg, hogy mi a szerelem” – mesélte az énekes, aki a feleségével egy negyedik gyermek vállalásán gondolkozik.
Tündével az elkövetkező egy-két évben szeretnénk még egy kisbabát. Persze, az, hogy mikor érkezik meg, nem csak rajtam múlik
– mondta Grófo a HOT Magazinnak, aki családjával a roma hagyományok szerint éli a mindennapjait, beleértve ebbe az öltözködést, az étkezési szokásokat, sőt, a párválasztás folyamatát is.
Forrás: Blikk