topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Már kialakult nála a védettség, így szintén oltott ismerőseivel, szűk baráti körben újra kártyázik Korda György.

Nagy a boldogság Korda Györgyéknél: a zenész házaspár megkapta a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát. Bár a legnagyobb vágyuk, hogy visszatérjenek a színpadra, még nem teljesülhet, így is nagyon örülnek, pláne, hogy a legendás énekes a védettsége óta újra hódolhat hobbijának, a kártyázásnak.

Az énekes a védettsége óta újra hódolhat hobbijának, a kártyázásnak.Fotó: Facebook

„Már napokkal ezelőtt óriási szervezésben volt, megbeszélték a haverokkal, hogy az jöhet ultizni, aki be van oltva. Négyen-öten szoktak így összeülni” – kezdte a Borsnak Balázs Klári, aki nagyon fel van dobva, hogy így láthatja szeretett férjét.

„Mintha kicserélték volna Gyurit. Pezseg, jó kedvvel ébred.”

Mivel Klárinál még nem alakult ki a védettség, így ő csak óvatosan, messziről figyeli a játszmákat, ennek ellenére nagyon örülnek, hogy végre picit élhetnek a több mint egy évig tartó, szinte teljes elzárkózás után.

„Elmondhatatlan érzés a régi barátokat látni, a megszokott tevékenységeket végezni. Szeretem nézni, amikor Gyuri ultizik. Boldognak látom, ami engem tölt fel energiákkal. Most, ebben a pillanatban elhiszem, hogy egyszer megint minden rendben lesz a világban.”

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva