|
Negyvenhárom kilós fogyása után az egész ruhatárát le kellett cserélnie Fásy Ádám lányának. Zsülike 30 hónap alatt szabadult meg a pluszkilóktól, átalakulása pedig olyan drasztikusra sikeredett, hogy még a cipőiből is kifogyott. A fiatal énekesnőnek hatalmas akaraterőre és kitartásra volt szüksége ahhoz, hogy véghez vigye életmódváltását, aminek eredménye önmagáért beszél: több XL-es méretű ruhadarabját M-esre és S-esre cserélte. |
Mínusz 43 kilónál tartok, de három kilót még le szeretnék adni, azután pedig formálódni, feszesedni, erősödni egy kicsit
– kezdi lapunknak Fásy Zsüliett, aki ma már kétszer is belefér a korábbi ruhadarabjaiba. – Volt, hogy nem is találtam már magamra ruhát, úgyhogy kész kínszenvedés volt a vásárlás, bár hozzáteszem, hogy akkor is jól éreztem magam a bőrömben, mivel nem éreztem, hogy mekkora terhet cipelek, viszont most már tudok különbséget tenni – vallja be a fiatal énekesnő, akinek 30 hónap alatt sikerült megszabadulni a jelentős súlyfeleslegtől.
Most ott tartok, hogy egyik ruhám sem jó rám, az összesbe kétszer beleférek, úgyhogy jelenleg az anyukám gardróbjából veszek kölcsön egy-egy darabot.
Anyának jó ízlése van, ráadásul most a méretünk is egyezik. Vásároltam ugyan magamnak néhány olyan testhezálló rucit, amit korábban csak az üzletek kirakatában néztem, de amíg nem érem el a végső súlyomat, addig felesleges lenne a komplett ruhatáramat lecserélni. Néhány cipőmnek is búcsút kellett intenem, mivel a bokámból és a lábfejemből is fogytam, sőt az összes gyűrűmet is be kellene vetetni. Mindegyik lötyög az ujjamon – zárja nevetve Zsüliett.
Forrás: Bors


