topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Negyvenhárom kilós fogyása után az egész ruhatárát le kellett cserélnie Fásy Ádám lányának. Zsülike 30 hónap alatt szabadult meg a pluszkilóktól, átalakulása pedig olyan drasztikusra sikeredett, hogy még a cipőiből is kifogyott. A fiatal énekesnőnek hatalmas akaraterőre és kitartásra volt szüksége ahhoz, hogy véghez vigye életmódváltását, aminek eredménye önmagáért beszél: több XL-es méretű ruhadarabját M-esre és S-esre cserélte.

Mínusz 43 kilónál tartok, de három kilót még le szeretnék adni, azután pedig formálódni, feszesedni, erősödni egy kicsit

Mínusz 43 kilónál tartok, de három kilót még le szeretnék adni, azután pedig formálódni, feszesedni, erősödni egy kicsit – kezdi lapunknak Fásy Zsüliett, aki ma már kétszer is belefér a korábbi ruhadarabjaiba. – Volt, hogy nem is találtam már magamra ruhát, úgyhogy kész kínszenvedés volt a vásárlás, bár hozzáteszem, hogy akkor is jól éreztem magam a bőrömben, mivel nem éreztem, hogy mekkora terhet cipelek, viszont most már tudok különbséget tenni – vallja be a fiatal énekesnő, akinek 30 hónap alatt sikerült megszabadulni a jelentős súlyfeleslegtől.

Most ott tartok, hogy egyik ruhám sem jó rám, az összesbe kétszer beleférek, úgyhogy jelenleg az anyukám gardróbjából veszek kölcsön egy-egy darabot.

Anyának jó ízlése van, ráadásul most a méretünk is egyezik. Vásároltam ugyan magamnak néhány olyan testhezálló rucit, amit korábban csak az üzletek kirakatában néztem, de amíg nem érem el a végső súlyomat, addig felesleges lenne a komplett ruhatáramat lecserélni. Néhány cipőmnek is búcsút kellett intenem, mivel a bokámból és a lábfejemből is fogytam, sőt az összes gyűrűmet is be kellene vetetni. Mindegyik lötyög az ujjamon – zárja nevetve Zsüliett.

Forrás: Bors

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva