Fantasztikus átalakulás! Harminc hónap és óriási akarat kellett hozzá, de Fásy Zsüliett (22) túltette magát súlyproblémás korszakán, amellyel már hosszú évek óta küzdött, és bomba nő lett belőle. Csak a Blikknek most elárulta, hogyan sikerült a bámulatos fogyás. |
Fásy Zsüliett bámulatosan néz ki a nagy fogyása után |
– Eddig 41 kiló ment le rólam. Ötöt még szeretnék leadni, de ma már nagyon boldog vagyok, ha tükörbe nézek. Csak akkor döbbenek le, amikor egy régi ruhám előkerül: úristen, ez volt jó rám!? Az is furcsa, hogy a belebújós cipőim lötyögnek rajtam, a gyűrűk pedig leesnek az ujjaimról – foglalta össze Fásy Ádám (68) lánya, aki hozzátette: ducin is jól érezte magát a bőrében.
– Nem éltem meg olyan rosszul, mint amilyen rossz volt a helyzet. Nem voltam depressziós. A gúnyos megjegyzésekhez is hozzászoktam. Csak most érzem, mekkora terhet cipeltem. Tíz óra alvás után is fáradt voltam, a lépcsőket nehezen szedtem, valamint gyakran fájt a lábam. Most akkor is energikus vagyok, ha csak hat órát pihenek – magyarázta az énekesnő, aki életmódváltása előtt több fogyókúrát is kipróbált.
– Amit leadtam, az visszakúszott rám, de senki se gondolja, hogy kétóránként lángost ettem csülökpörkölttel. Hízékony típus vagyok, amit orvosi és endokrinológiai vizsgálat is igazolt, és beláttam, nagyon oda kell figyelnem, különben nagy lehet a baj. Az egészségem megóvása miatt tértem át a szigorú diétára, de nem szabtam határidőt. Eddig tartott.
A Zeneexpressz sztárja magának állította össze az étrendjét, még ha ez nem is volt könnyű.
– Voltak nehéz pillanatok, de nem szenvedtem. Azt kellett megtanulnom, hogy lassan egyek és ne lakjak jól. Ma már ott tartok, hogy nem is kívánom azokat a dolgokat, amelyekből korábban többet is ettem, de főleg ittam. A cukros üdítők és energiaitalok rabja voltam. Ma már inkább vizet iszom, halat, natúr húsokat, gyümölcsöket és zöldségeket eszem, közben persze ügyelek, hogy minden vitamint megkapjon a szervezetem. Ünnepnapokon egy korty alkohol vagy egy kis édesség is belefér. A szilveszteri pezsgő nem esett jól, de az az egy szem szaloncukor, amit karácsonykor megengedtem magamnak, hát, az nagyon fincsi volt – mesélte Zsüliett, aki videóvágóként tevékenykedik, azon belül pedig koncertfelvételek utómunkálatait végzi.
– Az üdítőkről nehéz volt leszokni, de hónapokon át vizeztem, és sikerült. Ma már a csokoládét sem kívánom. Ebben az évben eddig csak egy gombóc fagyit ettem, és az is cukormentes volt. Arra is képes vagyok, hogy meg se kóstolom a süteményt, amit magam sütök. Tényleg, nem kívánom! – tette hozzá Fásy Zsüliett, akinek minden ismerőse gratulált. Felvetődik a kérdés: ilyen átalakulás után ostromolják-e már a férfiak? Elárulta, rengeteg bókot kap, de hölgyek is keresik, hogy árulja el fogyása sikerreceptjét.
Természetesen a családja is büszke rá.
– Olyannyira támogattuk a lányunkat, hogy már kenyeret se tartunk itthon. Múlt vasárnap este, amikor vendégeink voltak, és Ádi összedobott egy lecsót, el kellett mennem a boltba kenyérért, amin mind jót kacagtunk – mosolygott Fásy Marika.
Kis „bűnnel” kezdi a napot
– A reggeli kávéról nem vagyok hajlandó lemondani, ami két cukorral az igazi. Az édesítő ízét nem szeretem – kezdte átlagos napi étrendjének ismertetését Fásy Zsüliett, aki két és fél év alatt fokozatosan mondott le többek között a kenyérről, a teavajról, a zsíros sajtokról és a sült burgonyáról. – Tegnap joghurtot reggeliztem cukormentes müzlivel, ebédre párolt brokkolit ettem jázmin rizzsel. Délután almát és dinnyét falatoztam, este pedig zöldségeket.
Ideális a súlycsökkenése
– A két és fél év alatti 41 kilós fogyás átlagosnak mondható, mert diétával heti szinten fél és egy kiló közötti az egészséges és kiegyensúlyozott súlycsökkenés – válaszolta megkeresésünkre Szűcs Zsuzsanna dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. – Egy átlagos testsúlyú, ülőmunkát végző hölgynek a napi 1800-2000 kilokalória az ideális bevitel, amitől 500 kalóriával ajánlatos kevesebbet fogyasztani diéta idején, hogy biztosított maradjon a mikrotápanyagok felvétele – fűzte hozzá.
Másoknak is sikerült már
Tóth Vera (35) és Király Linda (37) is gyomorszűkítő műtét után szabadult meg 50, illetve 33 kilótól, de nemcsak Fásy Zsüliett példája igazolja, hogy diétával is sokat lehet fogyni. Kunovics Katinka (43), a Romantic énekesnője egy szigorú diétának köszönhetően 10 hónap alatt adott le 60 kilót, és Erdélyi Mónika (52), a tévésből lett influenszer is hasonló módszerrel varázsolt le magáról nyolc kilót. A világsztárok közül Adele (32) brit popdíva mutatta be a leglátványosabb átváltozást, miután 40 kilótól szabadult meg, szintén fehérjediétával.
Forrás: Blikk
Fotó: Varga Imre