topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

A hotel menedzsmentje mindent megtesz azért, hogy a szépségek ott tartózkodásuk alatt felejthetetlen élményekben részesüljenek: többek között wellnessrészleggel és különféle masszázsokkal kényeztetik őket.

fanni 02

Fanni a Miss Intercontinental verseny helyszínén

Fanni sikeréhez az olvasók is hozzájárulhatnak, a bemutatkozó videójának megtekintésével:


A lányoknak a színpadi koreográfia gyakorlása mellett pihenésre, valamint a helyi kultúra és gasztronómia felfedezésére is jut idejük, sőt, részt vettek egy sivatagi túrán, ahol quadoztak és tevegeltek is. Fannitól megtudtuk, hogy számára az egyik legemlékezetesebb program a tevegelés volt, illetve az, hogy az állat a kezéből evett.

fanni 03  fanni03

Mikó Fanni Magistral fürdőruhában pompázik


Már a helyszínen van a Miss Intercontinental Hungary licence tulajdonosa, Fásy Ádám is akit telefonon értünk el:

„A nemzeti igazgatók között egyöntetű a vélemény, miszerint az idei mezőny jóval erősebb az előző éveknél, de én ennek ellenére bízom abban, hogy jó eredménnyel zárjuk a versenyt. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy magas színvonalon rendezzék meg a finálét. Áldozatos munkájuknak köszönhetően mára a világ legrangosabb szépségversenyei közé sorolhatjuk a Miss Intercontinentalt.”

fanni 04

Fanni versenytársaival

„Hajrá Magyarország, hajrá Mikó Fanni!” – buzdított a vonal végén Fásy Ádám.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva