Csepregi Éva három évvel ezelőtt lett szingli, amikor is vége szakadt legutóbbi kapcsolatának. Ám az énekesnőnek ma is rengeteg hódolója akad, őt egyelőre egy sem érdekli.
Évának idén húsvétkor elhunyt az imádott kiskutyája Csöpi, elvesztése nagyon megviselte őt, ez még inkább elvette a kedvét a pasizástól. hiszen a kedvenc 16 évig volt mellette. Viszont a búslakodásra nem sok ideje akad, ugyanis állandó fellépései vannak a Neoton Família Sztárjaival.
Évának tele a naptárja, rengeteg koncert vár még rá az idei évben
Minden hétvégére tele van a Neoton naptára fellépésekkel itthon és külföldön is. Csepregi Éva nemrégiben járt Erdélyben és Amerikában, ahol a koncertek mellett bejárták a nyugati partot. A nyár további részében is mozgalmas hetei lesznek Évának, de nem is bánja, így legalább elfoglalja magát és nem gondol annyit Csöpi elvesztésére.
Egyszer majd szeretne egy újabb állatot maga mellé fogadni az énekesnő, ám ez egyelőre nem lehetséges a számára: egyrészt, mert nem lenne elég ideje foglalkozni vele, másrészt pedig, mert még nem érzi magát készen rá. Viszont Éva nem érzi magát egyedül, a családjával és barátaival is rengeteg időt tölt. Ha pedig szeretné, párt is könnyen találhatna magának…
Forrás: Blikk


