A Zeneexpressz házigazdája évek óta visszatérő vendége a tiszacsegei halünnepnek.
Az elmúlt szombaton megrendezett XII. Tiszacsegei Halászlé Fesztivál után szeptemberben is találkozhat itt vele az, aki ellátogat a csegei harcsaparikás-főző versenyre, hiszen ő lesz a verseny zsűrijének elnöke.
Régi barátság
– Ez köszönhető annak a barátságnak, amit Szalai Jánossal, a csárdagazdával és Nagy Sándorral, a tulajdonossal ápolok. Janit 1972 óta ismerem, gyerekkoromban Fonyódon, együtt „kezdtünk”, Sanyival is közel harminc éve él a barátság. Ők szerettették meg velem – nagyon hamar! – ezt a helyet; mert én gasztronómus vagyok, nagyon szeretem az ételeket, különösen a halat! Sajnálom is, hogy halfogyasztásban országos szinten lemaradunk az európai átlagtól. A hal nagyon finom étek, azon vagyunk, hogy népszerűsítsük, az emberekkel megszerettessük a magyar halászlét – fogalmazott Fásy Ádám.
Fásy Ádám Nagy Sándorral, a tulajdonossal
– Nagyszerű dolog ez a halünnep, köszönet illeti dr. Nagy István agrárminiszter urat azért, hogy a rendezvény mellé állt – mondta, és hozzátette, egyedülálló ez az alkalom, több mint 12 ezer ember eljön ezen a napon Csegére a halért, a halászléért. – Hiszen ami itt van: egy csárda, a festői táj, a Tisza és jó szakember, aki megfőzi a halászlét. Ilyen dolgokban érdemes benne lenni! – mondta.
Kérdésünkre elárulta, tulajdonképpen mindenféle halat szeret, például a rántott pontyot, de a harcsafilét és a fogast is. Ahogy fogalmazott, ő „dúskál benne”, mert jól készíti ezeket a halakat, és megvan a saját halászlé receptje is.
Forrás: Haon


