|
A vasárnapi adásban Komonyi Zsuzsi esett ki a Sztárban Sztárból, miután a Modern Talking egyik felét alakította, először állt színpadra férfiként. |
Az énekesnő a versenynek ezen a pontján már nem volt különösebben csalódott, az pedig kifejezetten boldoggá tette, hogy Thomas Anders üzent neki a fellépése előtt.
– Természetesen nem örül neki az ember, hogy kiesik, de hát valakinek ki kell esni. Nagyon örülök, hogy eddig is eljutottam, és nagyon boldog vagyok, hogy ebben a produkcióban énekelhettem – mondta a Blikknek közvetlenül az adás után Komonyi Zsuzsi, aki korábban Péter Szabó Szilviát, Varga Zsuzsát, illetve Cyndi Laupert jelenítette meg a színpadon.
Az énekesnőnek nehezére esett férfibőrbe bújnia, a műborosta ellenére sem tudta teljesen átadni magát a szerepnek.
– Minden nagyon nehéz volt, már eleve nőként megformálni egy férfi karaktert... A nehézsége még az volt a dolognak, hogy Thomas Andersnek azt a korszakát kellett megjelenítenem, amikor még kicsit feminimebb vonásokkal rendelkezett. Nem kaptam semmilyen maszkot, hanem a magam valójában kellett alakítanom őt. Azt gondolom, hogy nagyon pengeélen táncolt a nőies és a férfias vonásokkal, hogy az ember ezt hogy hozza le – nyilatkozta még az adás egyik szünetében.
Bővebben a Blikk oldalán olvasharnak


