|
Zalatnay Sarolta életében soha nem voltak langyos érzelmek. |
A legendás énekesnő szerelmei között akadt nagy szenvedély, házasság, csalódás, újrakezdés és olyan kapcsolat is, amelynek emléke évtizedekkel később sem halványult el. Cini az évek során őszintén beszélt arról is, milyen férfiak mellett találta meg a boldogságot, és arról, miért maradt később hosszú időre egyedül.
Zalatnay Sarolta neve évtizedek óta összeforr a szenvedéllyel. Az 1967-es és az 1971-es Táncdalfesztivál győztese a színpadon mindig is erős, határozott nőként állt a közönség előtt, és a magánéletében sem a félmegoldásokat kereste. Ha szeretett, akkor igazán szeretett, és ha egy kapcsolat véget ért, annak bizony megvolt az ára.
Gimnáziumi szerelem
Gimnáziumi szerelme Komár László énekes volt, de ebből a kapcsolatból nem lett házasság. Cini első férje a Generál és a Piramis együttesekből ismert Révész Sándor lett 1975-ben. Az énekesnő második férje Benedek László volt, a harmadik pedig Márton Csaba. A legendás vízilabdázóval, Csapó Gáborral is együtt élt évekig, de abből a románcból sem lett házasság.
Házasság és válás
Az énekesnő életének egyik legfontosabb fejezete Révész Sándorhoz kötődik. Az énekessel fiatalon kerültek egymás közelébe, kapcsolatukból pedig házasság lett. Később elváltak, ám Cini visszaemlékezései alapján az érzelmek nyoma sokáig megmaradt. A kapcsolat története szinte filmbe illő. Zalatnay korábban arról mesélt, hogy eleinte egyáltalán nem kedvelte Révészt, ám egy közös, váratlanul drámai élmény után egészen másképp kezdett tekinteni rá. A két fiatal ezután elválaszthatatlanná vált, majd 1975-ben összeházasodtak.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak


