topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Kökény Dani fotó tv2

Ezért nem hiányozhat ez a dal egyetlen koncertjéről sem


A fiatal énekes-dalszerző, Kökény Dani az elmúlt években magabiztosan foglalta el a helyét a magyar könnyűzenei életben. Nemcsak megmutatta magát, hanem stabilan és folyamatosan építi az értékeket képviselő karrierjét. Dani, miután tizenhét évesen megnyerte a „Sztárban Sztár leszek!” harmadik évadát, már azt is elmondhatja magáról, hogy Fonogram-, Szenes Iván- és Artisjus-díjjal is elismerték. Most azonban meglepő vallomást tett.


A hétvégén harmincegyedik alkalommal rendezték meg a Harkányi Fürdőfesztivált, ahol Kökény Dani is a nagyszínpadon szórakoztatta a közönséget. Az összegyűltek a minőségi szórakozás jegyében igazi buli hangulatba csöppenhettek Dani színes repertoárjának köszönhetően, amelyben saját dalai mellett ugyanúgy helyet kapott Máté Péter szerzeménye, mint Michael Jackson slágere is.


Műsorát Demjén Ferenc nagy sikerű, „Hogyan tudnék élni nélküled?” című dalával zárta. A dal és Dani előadása, valamint hangterjedelme egyszerűen elvarázsolta a közönséget. Az énekes az előadás pillanatait a Facebook-oldalán is megosztotta, egy igazán fontos vallomással kiegészítve.


– Demjén Ferenc azon szerző-előadók egyike, aki nagy hatással volt rám és a zeneiségemre. A "Hogyan tudnék élni nélküled?" című dala pedig az egyik nagy kedvencem. Méltó búcsúként mindig ezzel a dallal zárom a koncertjeimet” – fogalmazott az énekes.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva