topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Bonbon

Még mindig megrendülten gyászolják a rajongók a Bon-Bon legendás énekesét, Szolnoki Pétert, akinek halálhíre másfél héttel ezelőtt az egész országot megrázta.

A népszerű zenész hosszú betegség után hunyt el, s bár abban mindenki egyetért, hogy a különleges hangú énekes nem pótolható, információnk szerint a zenekar tovább élhet, megőrizve művészi örökségét.

Szolnoki Péter július 12-én, hosszan tartó betegség után hunyt el. Az elmúlt napokban számos találgatás látott napvilágot a temetésről, a rajongók pedig szerették volna tudni, milyen formában búcsúzhatnak el a közkedvelt előadótól. Zenésztársa és egykori alapítótársa, Török Tamás korábban a Tényeknek elmondta, hogy a család közös búcsúztatót is tervez a biatorbágyi katolikus temetőben, maga a temetés azonban szűk családi körben zajlik majd július 27-én. Most a Bon-Bon zenekar hivatalos közleményéből azok a részletek is nyilvánosságra kerültek, amelyekről eddig nem lehetett biztosat tudni:

"Kérjük mindazokat, akik szerették Petit, tisztelték a tehetségét, és akiket megérintett a hangja, hogy kísérjék el őt utolsó útjára egy szál fehér virágot magukkal hozva. (...) 'Ne szégyelld, ha érzed, hogy fáj! De értsd meg: nem kell, hogy sírj ezután! Hogyha felnézel az égre, hidd el az éppen elég!' Szolnoki Péter családja és Török Tamás” – áll a közleményben.

Ugyanakkor a harminc éve töretlen népszerűségnek örvendő Bon-Bon jövője továbbra is nyitott kérdés. A Blikk információja szerint azonban egy dolog biztosnak tűnik: a zenekar másik alapítója, Török Tamás semmiképpen sem szeretné veszni hagyni azt az örökséget, amelyet évtizedeken át közösen építettek fel Szolnoki Péterrel. Úgy tudjuk, meggyőződése, hogy barátja is azt szeretné, ha a megannyi slágert alkotó és számos szívet meghódító Bon-Bon tovább élne, ezért valamilyen formában mindenképpen folytatni szeretné a zenekar történetét. Persze a tragédia még túl közeli a végleges döntésekhez, ám úgy tudjuk, egy egészen megható lehetőség is felmerült.

– Péter mindkét fia, Péter és Balázs is zenél, zenekaruk, az OTUZ a Bon-Bon 30 éves jubileumi Aréna-koncertjén is szerepet kapott. Akkor sokan rácsodálkoztak, Balázs milyen jól énekel, ezért adná magát, hogy ő lépjen az édesapja helyére. Erről azonban úgy tudom, még nem született döntés – fogalmazott informátorunk, kiemelve, a közönség már testközelből láthatta, hogy a zene iránti szenvedély tovább él a családban.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva