topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Push the jade

Nem mindennapi élménnyel gazdagodott Szabó Ádám népes családja.

Az énekes a feleségével, Szabó Jenniferrel, az egyéves kisfiukkal, Ádinnal és még hét családtaggal együtt Olaszországba, az Etna közelébe ment nyaralni, éppen akkor, amikor kitört a vulkán. A festői Szicíliában szerencsére nem esett bajuk, és kijelentették, hogy a történtek csak még inkább összekovácsolták őket.

Szabó Ádám és a felesége, Jennifer szerelme villámgyorsan szökkent szárba: az énekes 2022 decemberében, alig néhány hónap együtt járás után kérte meg a kedvese kezét, majd a rá következő évben sor került az esküvőre is, a nászutat pedig Olaszországban töltötték. Úgy tűnik, a mediterrán ország örökre meghatározó helyszín marad a számukra, hiszen idén nyáron már az egyéves kisfiukkal, Ádinnal kiegészülve tértek vissza Itália legszebb tájaira. A romantikus, kettesben eltöltött pillanatok helyett ezúttal valami másra vágytak, és egy egész sereggel vágtak neki a kalandnak.

– Igazából nem hárman voltunk, hanem egész nagycsaládostul, tízen, két kicsi babával. Féltünk tőle, hogy milyen lesz így összecsiszolódva, együtt, de nagyon-nagyon jól sikerült. Nem volt semmi súrlódás – árulta el a Nyár26 műsorában Szabó Jennifer.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva