|
Rádiósként és ácsként is kipróbálta magát, miközben a Doors együttessel turnézott, végül a világ egyik legnagyobb filmsztárja lett. (fotó: wikipedia) |
Han Solo, majd Indiana Jones szerepében világszerte milliókat vonzott a mozikba, drámai alakításait pedig a kritikusok is elismerték. Holnap már a 84. születésnapját ünnepli Harrison Ford.
Több verzióban kering a történet arról, hogy George Lucas miként figyelt fel az ácsként dolgozó Harrison Fordra, annyi azonban biztos, hogy a színész nem véletlenül legyeskedett a filmesek körül. A Columbia Picturesnél már korábban bekerült egy filmes tehetséggondozó programba, a statisztaszerepekből azonban nem tudta eltartani az akkori családját; elsősorban ezért tanult ki egy szakmát.
Rádiós műsorvezetői ambíciókkal költözött Los Angelesbe, 1966-ban pedig az első filmes munkáját is megkapta: londinert alakított az Agyafúrt kasszafúróban. A nevét először az egy évvel későbbi A Time for Killingben írták ki a stáblistára, ahol még Harrison J. Fordként szerepelt. Középső neve soha nem volt, a J betűt csak azért használta, mert a hollywoodi hírességek sétányán véletlenül meglátott egy csillagot, amelyen a saját neve állt; de valójában egy 1957-ben elhunyt némafilmszínésznek állított emléket.
A Doors 1968-as turnéján a háttérben dolgozott, ácsként, asztalosként pedig Joan Didion írónő és Sally Kellerman színésznő is az ügyfelei közé tartozott. 1969-ben a négyszeres Oscar-jelölt francia rendező, Jacques Demy már neki szánta első amerikai filmje, a Divatszalon főszerepét, a stúdió azonban lebeszélte róla, így a színészi áttörés még váratott magára.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak


