|
Varga Viktor köztudottan imádja az extrém sportokat, és úgy tűnik, szinte nincs olyan adrenalinban gazdag kihívás, amelyet ne próbálna ki szívesen. |
Az énekes közösségi oldalán rendszeresen enged bepillantást kalandjaiba, legutóbb pedig egy olyan felvételt osztott meg a követőivel, amelyen egy jetskin szeli a hullámokat, láthatóan teljes összhangban a vízzel és a sebességgel.
A vízi sportok iránti rajongása korántsem új keletű. Az elmúlt hetekben arról is beszámolt, hogy teljesen magával ragadta az eFoil, vagyis az elektromos meghajtású, a víz fölé emelkedő szárnyas szörfdeszka. Az énekes elárulta, hogy az első élmények után szinte azonnal beleszeretett a sportágba, amely egyszerre jelent számára kikapcsolódást, szabadságérzetet és izgalmat. Akkor így mesélt új szenvedélyéről:
– Nagyjából 9 fokos lehetett a víz, ennek ellenére egész nap benne voltam. Szinte halálra fagytam, mégis annyira élveztem, hogy egyszerűen nem bírtam leszállni róla. Az életem során a bungee jumpingtól kezdve a repülésig már rengeteg mindent kipróbáltam, de ehhez fogható élményt még semmi nem adott, tényleg olyan, mintha madár lennél, és szárnycsapások nélkül repülnél - nyilatkozta a Blikknek Varga Vikor.
Ahogyan felsorolásából is kiderül, Varga Viktor az évek során számos extrém sportágban próbálta ki magát, és úgy tűnik, a lista tovább bővült. Legújabb szenvedélye a jetskizés, amely – akárcsak korábbi kedvencei – bőven szolgáltat számára adrenalint és újabb kihívásokat.
Forrás: Blikk


