Bár az énekesnőért a mai napig rajonganak a férfiak, Éva határozottan kijelentette, hogy esze ágában sincs új társat keresni a mindennapokhoz. A szingli létet nem magányként, hanem abszolút szabadságként éli meg.
„Soha többé nem akarok együtt élni senkivel!” – jelentette ki határozottan. „Soha nem játszottam el a társkereső gondolatával. Egyáltalán nem érzem magam magányosnak, hiszen rengeteg ember vesz körül. A magánytól való félelem nem indok arra, hogy egy rosszul működő kapcsolatban éljek” – árulta el a Hot! Magazinnak.
Éva számára egy kapcsolat ma már egészen mást jelent, mint régen. Bár a szerelmet nem zárja ki az életéből, ha jönne valaki, az csakis független, különálló formában működhetne.
„Egy jó barátságra vagy egy szellemi társra nyitott lennék” – tette hozzá, utalva arra, hogy a szellemi és érzelmi kapcsolódás fontosabb számára, mint az összeköltözés. Az internetes társkereséstől pedig teljesen elzárkózik: „Volt már rá példa, hogy ajánlkoztak az interneten, de az üzeneteket válaszra sem méltatom.”
Csepregi Éva: „Egészen biztos, hogy bölcs és odaadó nagymama leszek”
Az énekesnő életének középpontjában most a családja és a fia, Dávid áll, akivel rendkívül szoros és harmonikus a kapcsolata. Dávid és a párja, Dóri élete is stabil, Éva pedig izgalommal tekint a jövőbe, ahol egy új szerep vár rá.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak


