|
A kora nem zavarja Takáts Tamást, a 69 éves énekes célja, hogy a Beatles és a Rolling Stones még élő zenészeinek energiájával éljen jó sokáig. |
Szüksége is van erre, mert színpadon kell állnia, amíg csak bír, hiszen mindössze 65 ezer forintos nyugdíjat kap.
A napokban ünnepelte a 69. születésnapját Takáts Tamás, aki hol is tehette volna ezt méltóbb módon, mint a színpadon.
- A Takáts Tamás Blues Banddel játszottunk a Fezenen, én így ünnepeltem – nevetett az énekes, aki úgy gondolja, ez az utolsó év, amikor még jogosan gondolhatja magáról, hogy nem öregedett meg.
– Bevallom, nagy örvendezéssel kezelem, hogy ez még csak 69, hiszen azt jelenti, hogy még egy évig fiatal vagyok. A hetven az már időskor, és mivel a 60 az élete fele, hiszen 120 évig élünk, igazán még csak éppen a félúton vagyok – nevetett érdeklődésünkre Takáts Tamás, aki a jelek szerint humorral kezeli az életet és a jelenlegi helyzetét, még akkor is, ha a rendszerváltás előtt a művészek ügyeit intéző Országos Rendezőiroda, az ORI felelőtlen döntései miatt méltatlanul kevés nyugdíjat kap.
Az akkor be nem fizetett járulékok miatt egy ideig harcolt a nyugdíjfolyósítóval egy jobb elszámolás érdekében, de a Karthago legendás énekes végül bevallotta a lapunknak, elege lett a küzdelemből, elfogadta a sorsát.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak


