topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Komonyi Zsuzsa 2

Komonyi Zsuzsi számára hatalmas élmény volt A Nagy Duett, az élmények és az érzések még mindig nagyon erősen benne élnek.

Az énekesnő őszintén beszélt a Blikknek arról, mennyire megszerette a műsort, és arról is, hogy a TV2-es szereplés teljesen új lendületet adott neki, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Közben pedig ugyanúgy helyt áll édesanyaként és háziasszonyként, mint eddig: reggel iskolába viszi a kisfiát, főz, pakol, hétvégén pedig fellépésről fellépésre járja az országot.

– Ha most szólnának, hogy lehet menni, mennék újra – jelentette ki Komonyi Zsuzsi A Nagy Duett kapcsán. – Pont most vasárnap egyébként eszembe is jutott, hogy mindig ilyenkor volt az élő adás. Nagy a hiányérzete az embernek akkor, amikor egy ilyen hosszú folyamatban benne van, aminek egyszer csak vége lesz. Abban történt pozitív változás, hogy még többen megismertek, még többen követik a művészetemet.

Zsuzsi azt is elárulta, hogy a műsor egyik legnagyobb ajándéka számára a duettpartnerével, Pákóval kialakult kapcsolata lett.

– Bár korábban nem ismertük egymást, szinte az első találkozásnál éreztük, hogy működni fog köztünk az összhang. Nemcsak a színpadon, hanem emberileg is nagyon közel kerültünk egymáshoz. Ráadásul mi nem csak a próbateremben találkozunk, napi egy órát szoktunk beszélni telefonon is. Nagyon megkedveltük egymást. Ő egy karakán ember, ugyanakkor érzékeny is, akinek építeni kell az önbizalmát. És tényleg nem szolgált rá azokra a bántásokra, amiket kap – mondta az énekesnő, aki úgy érzi, a műsor sok emberhez közelebb hozta őt is.

– Legutóbb tavaly év végén jelent meg saját dalom, és tervben van egy újabb. A Nagy Duettnek köszönhetően úgy tűnik, megtört a jég, így talán eljut a hangom azokhoz is, akikhez eddig nem ért el. Ahhoz, hogy érvényesülni tudjak a szakmámban, muszáj magam megmutatni. Például régebben egyáltalán nem volt fontos, hogy aktív legyek a közösségi oldalaimon, de be kellett látnom, hogy igenis, látszani kell. A Nagy Duetten kívül eddig még csak a Hal a tortán című főzőműsorban szerepeltem, pedig minden műsort ismerek! Nagy tévénéző vagyok. Egyébként szívesen zsűriznék egy műsorban, az biztos izgalmas lenne.

Az énekesnő már 26 éve van a pályán. Táncdalénekesként kezdte, az évek során pedig folyamatosan bővítette a repertoárját, így ma már szinte minden műfajban otthonosan mozog. A fellépésein mindig a közönséghez igazodik.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva