topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 Dér Heni nem varratta volna fel az arcát ha kasszás lenne Blikk

 Ha ügyvéd, titkárnő vagy kasszás lennék, nem is gondolkodtam volna a műtéten.

Dér Heni visszaemlékezett arra, hogy karrierje során sokszor nevezték az ország egyik legdögösebb énekesnőjének, amit eleinte furcsállt, de idővel megszokott. Bár mindig is tisztában volt a saját hibáival, úgy véli, hogy nem ezek határozzák meg az embert, hanem az, hogy milyen energiát sugároz. Most elárulta, hogy miért döntött mégis a plasztikai műtét mellett, és mi alapján határozott volna úgy, hogy nem vállalja be az arcfelvarrást.

Dér Heni idén arcfelvarráson esett át, amelynek eredményét később egy videóban mutatta meg a nyilvánosságnak. A Hazai Sláger legújabb adásában őszintén beszélt arról, miért döntött a beavatkozás mellett, és hogyan viszonyul saját megjelenéséhez. Elmondása szerint már fiatalon tisztában volt a hibáival, de gyorsan megtanulta elfogadni önmagát, és rájött, hogy a kisugárzás sokkal fontosabb, mint a tökéletesség. Az évek során megtanulta, hogyan sminkelje magát, milyen ruhák állnak jól neki, és hogyan tudja a legjobban érvényesíteni magát a színpadon.

Emiatt varratta fel az arcát

- Tudom, hogy éveken keresztül, a rapper-szólókarrierem végéig azt aposztrofálták rólam, hogy én vagyok az ország egyik legdögösebb énekesnője. Ezen mindig csodálkoztam, de aztán kezdtem megszokni. Merthogy látom én is a hibáimat, mindenben tudunk találni hibát, de nem ettől lesz valaki tökéletes, hanem a kisugárzástól - ecsetelte az énekesnő.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva