| |
|
A rockzene nemcsak zenei kihívást, hanem egyfajta későn megélt lázadást is jelent Szandi számára. |
A kétszeres eMeRTon-díjas énekesnő a Duna Család-barát című műsorának vendégeként férjével, Bogdán Csabával mesélt formációjukról, a Szandi Rock Bandről, valamint kitértek az idei évüket meghatározó családi örömhírre is: ősszel nagyszülők lesznek.ű
Rockzenekarban énekelni Szandi számára egy régi vágy beteljesülése. "Ez az én késői lázadásom, az én második kamaszkorom" – fogalmazott A Dal zsűritagjaként is ismert előadó a Család-barát adásában.
Szandi hozzátette, annak idején nem volt lehetősége ezt az oldalát megélni, hiszen tinédzserként fegyelmezett életet élt – egyszerre volt szorgalmas diák és próbákra, koncertekre, forgatásokra és interjúkra járó ifjú szólóelőadó. Bár a közönség a mai napig ugyanazzal a lelkesedéssel fogadja ismert slágereit, örömmel fedezi fel magát egy keményebb műfajban is.
Új együttesben mutatja meg a rockosabb oldalát
A Szandi Rock Band repertoárjában olyan örökzöld rockklasszikusok szerepelnek, mint a Whitesnake, a Rainbow vagy az AC/DC dalai. Mint mondta, egyik közkedvelt slágere, a Nyugi, doki is helyet kapott a műsorban, hiszen az ma már a Szandi koncerteken is egészen másként szól, igazi dögös Tina Turneres hangzást kapott.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak


