topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 poorpeter

 Poór Péter, a Máté Péter-díjas énekes nemrégiben a Duna Családi kör című műsorában mesélt arról, hogy komoly egészségügyi megpróbáltatásokon ment keresztül.

Kétszer is kórházba került tüdőgyulladás miatt, de szerencsére sikerült felépülnie. Az énekes hálás, hogy túljutott ezen az alattomos betegségen, és most már újra teljes életet élhet.

Poór Péter elmondása szerint a betegség hosszú és nehéz időszakot jelentett számára. Először kilenc napot töltött kórházban, majd hazatérése után négy nappal ismét rosszabbra fordult az állapota, és mentővel szállították vissza, ahol további tíz napot kellett bent maradnia tüdőgyulladás miatt.

"Nyáron lesznek előadások, de idén kevesebbet vállalok. Volt egy hosszú betegségem, amiből szerencsésen kimásztam. Én meggyógyultam, nem úgy, mint szegény Fenyő Miki barátom. Túléltem, pedig kétszer voltam kórházban. Egyszer kilenc napig, aztán hazaengedtek, és négy nap múlva a mentő vitt vissza, majd további tíz napot bent kellett töltenem" - szólalt meg a betegségéről a 81 éves énekes-színész, utalva Fenyő Miklósra, aki szintén tüdőgyulladás miatt került kórházba idén év elején, január végén pedig elhunyt.

Így érzi magát a betegsége után

Péternek a kórházi kezelések után otthon is még egy hónapra volt szüksége a teljes felépüléshez.

"Lekopogom, de most már jól vagyok, járhatok fellépni. Minden a régi" - mondta az állapota kapcsán, amit a Bors szemlézett.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva