topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 Varga Viktor

 Új szenvedélyre talált Varga Viktor: a zenész nemrégiben életében először próbálta ki az eFoilt, vagyis az elektromos szárnyas szörfdeszkát, amely azonnal rabul ejtette.

A látványos és futurisztikus sportág annyira magával ragadta, hogy teljesen megfeledkezett a körülményekről is, még arról is, hogy órákon át a mindössze 9 fokos vízben tartózkodik.

– Ez egy viszonylag új sportág, ahogy a képen is látszik, azon a kis boton egyensúlyozik az ember, ezért elképesztően nehéz megülni ezt a paripát, ráadásul kifejezetten félelmetes is, hiszen a szerkezet nagyjából húsz kilométeres sebességgel siklik a vízen. Ez volt az első alkalom, hogy kipróbáltam, egyébként a Lupán van erre lehetőség, én pedig már régóta szemeztem vele, és azonnal bele is szerettem – mesélte lelkesen Varga Viktor, aki a hideg ellenére annyira belefeledkezett az élménybe, hogy szinte képtelen volt kijönni a vízből.

– Nagyjából kilenc fokos lehetett a víz, ennek ellenére egész nap benne voltam. Szinte halálra fagytam, mégis annyira élveztem, hogy egyszerűen nem bírtam leszállni róla. Az életem során a bungee jumpingtól kezdve a repülésig már rengeteg mindent kipróbáltam, de ehhez fogható élményt még semmi nem adott, tényleg olyan, mintha madár lennél, és szárnycsapások nélkül repülnél – tette hozzá a zenész.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva