„Utoljára kb. 10 éve voltam ilyen súlyban és formában mint most…” – robbantotta a hírt a közösségi oldalán Singh Viki, aki látványos átalakulásáról számolt be rajongóinak, és figyelemre méltó képeket is közzétett.
„Ami más volt akkor, hogy eszetlen koplalással és önsanyargatással sikerült így kinéznem, most viszont elképesztően tudatos vagyok. Ez egy nagyon fontos változás… A tény, hogy ma már tisztában vagyok vele mit jelent a kalóriadeficit és a makrók számolása, hogy mennyire fontos a megfelelő fehérje, zsír, rost bevitel és az izomtömeg növelése például progressziv túlterheléssel, tudatos súlyzós edzéssel - mindent megváltoztatott!” – írta az énekesnő, aki az év elején Indiában járt, néhány hete pedig azzal került be a hírekbe, hogy bejelentette: új klipjén dolgozik. Viki rendhagyó módon, teljesen egyedül, csupán egy mobiltelefon segítségével forgatott a hátsó kertjében, amit ő maga humorosan csak „susnyásként” emlegetett.
„40 felett is van élet!! Rohadtul van, sőt , az “igazi” életem csak most kezdődik. Rengeteg hatalmas dolog érlelődik körülöttem, és azt éreztem ehhez az kell, hogy erre testileg is készen álljak” – szögezte le határozottan a népszerű előadóművész.
A rajongók azonnal elárasztották Vikit dicséretekkel, és sokan azt is kiemelték, mennyire fontos üzenetet közvetít, hiszen nem mindegy, hogyan, milyen áron érjük el a kívánt formát. A sztár példája jól mutatja: a látványos eredmény mögött most már nem önsanyargatás, hanem tudatosság, kitartás és egészséges hozzáállás áll.
Forrás: Blikk


