| |
|
Fél évszázaddal ezelőtt a Hungária legendás frontembere Szikora Róberttel együtt elkezdett dolgozni egy dalon, ami hamarosan a nagyközönség előtt is felcsendül. |
Fenyő Miklós és az R-GO énekesének közös szerzeményén a magyar rock and roll megkerülhetetlen alakjának halála után a lánya, Dió is dolgozott, hogy teljessé tegye a két zenész örökségét. A rajongóknak már nem kell sokat várniuk, ugyanis a soha nem hallott zeneszámot az R-GO-nak a Margitszigeten való fellépésén, a nyáron hallhatják először.
Szenzációs hírről számolt be az R-GO együttes csütörtökön a Facebook-oldalán. Kiderült, hogy létezik egy eddig nem publikált felvétel, amelyen Szikora Róbert és a néhai Fenyő Miklós együtt dolgozott, és amit hamarosan a közönség is hallhat.
Fenyő Miklós lánya is közreműködött
A két előadó még 1975-ben, a Hungária fénykorában kezdett bele a munkálatokba, ám a dal ezt követően évtizedekig a fiókjukban pihent. Az R-GO bejegyzése szerint a zeneszám most elkészült, és a dal különlegessége – amellett, hogy újra felcsendül a néhai Fenyő Miklós hangja –, hogy Szikora Róbert felkérésére a magyar rock and roll királyának lánya, Fenyő Diána – becenevén Dió – is közreműködött rajta.
"Robi felkérte Diót, Miki lányát, hogy egy extra részben ő is dalra fakadjon, a Lippi stúdió megtelt örömmel és jókedvvel" – olvasható a bejegyzésben.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak


