topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 Betámadták Bódi Csabit a fogyása miatt ezért drogtesztre is bejelentkezett Blikk

 Bódi Csabi 25 kilós fogyása sokaknak szemet szúrt

Komoly vádak kereszttüzébe került az utóbbi időben Bódi Csabi, miután a 25 kilós fogyása sokak figyelmét felkeltette. A látványos átalakulás nem csak elismerést, hanem rosszindulatú feltételezéseket is hozott magával, s az énekes a támadások kereszttüzébe került.

– Büszke voltam az elért sikeremre, hiszen 110 kilogrammról 85 kilóra fogytam. Nyíltan kiálltam, ahogy kövéren is tettem. A belső nem változott, csak kisebb ruhákat hordok. Én mindig azt mutattam, aki és ami vagyok. Akkor sem takargattam magam, amikor bizony sokan megtették volna, most pedig jól érzem magam a bőrömben. Mindenki a siker titkáról faggatott, nem utolsó sorban pedig segíteni akartam azoknak, akik falási rohamokkal küzdenek. Elmondtam, hogy semmilyen mesterséges segítségem nem volt, csak egy teljesen természetes súlyszabályzó módszer, kizárólag gyógynövények, köztük egy apró görög növény, amit én csak étvágyféknek hívok. Tele van nyálkás rostokkal, amik víz hatására telítettségérzést okoznak. Már tudom, hogy a vércukorszint beállításában és az életemet korábban megkeserítő falásrohamok megszüntetésében is segítségemre lehet – mondta Csabi, aki a tapasztalatait meg is osztotta a nyilvánossággal.

A támadások azonban hamar megérkeztek.

– Sajnos, sok rossz ember van. Volt, aki azt mondta, drogozom, mások szerint gyomorszűkítő műtétem volt, sőt, olyan is akadt, aki egyenesen azt állította, Törökországban látott egy ilyen klinikán – idézte fel a történteket a mulatós énekes.

A vádak különösen érzékenyen érintették.

– Olyan ez, mintha egy olimpikont doppinggal vádolnának. Beletapostak a büszkeségembe – magyarázta a zenész, aki – miután elfajultak az indulatok – nyilvános kihívást tett közzé. – Idegességemben feltettem az internetre, hogy aki bebizonyítja, hogy hazudok, vagy azt, hogy látott engem ilyen helyen, annak 100:1-hez tétet ajánlok.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva