| |
|
Varga Viktor felavatta a saját kezűleg felújított lakóautóját / Fotó: Czerkl Gábor |
Varga Viktor ismét bebizonyította, hogy számára nem léteznek határok, ám a legutóbbi szlovéniai kalandja során talán minden eddiginél veszélyesebb helyzetbe került. Az énekes a barátnője társaságában, a saját kezűleg felújított lakóautójával indult útnak, hogy meghódítsa a sziklafalakat Szlovéniában, de – elmondása szerint – a túra során egy-egy pillanatban csak a szerencsén múlt, hogy nem történt komoly baleset. Viktor elismerően beszélt Dominikáról.
Varga Viktor sosem a hétköznapi megoldásairól volt híres. Legújabb szenvedélye, a sziklamászás azonban minden eddigi kalandjánál veszélyesebbnek bizonyult. Az énekes nemrég fejezte be a lakóautója felújítását, és már útnak is indult a járművel, ám az első éles bevetésen kis híján balesetet szenvedtek a barátnőjével, Dominikával, aki Viktort Szlovéniába is elkísérte.
Az előadó és a csinos, szőke partnere egy via ferratán (olyan hegyi út, amelyen előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást) voltak egy magas sziklafalnál, és bár Viktor beszámolója szerint remekül szórakoztak, a túra során több kőszikla is kiszakadt alattuk, ami megnehezítette a dolgukat.
– Majdnem azonnali „Dobry Vecer” lett egy-egy kiszakadó kősziklától... Dominika többszörös sírógörccsel, de végigcsinálta az „E” szakaszokat, ami egyébként még számomra is nehéz volt, úgyhogy minden elismerésem – fogalmazott Varga Viktor Instagram-oldalára feltöltött videójában, amit a Bors szúrt ki.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak


