topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 Karthago

 Negyvenhét éve része a magyar rockzene történetének a Karthago zenekar, amely a mai napig aktívan koncertezik.

Ám mivel nem huszonévesek alkotják, bizony szükségük van arra, hogy minden évben egy kis időre letegyék a hangszert. Ez most is megtörtént, a csapat az elmúlt fél évben pihent. Ám a héten újra elkezdtek próbálni, hiszen a hétvégén indul az idei szezon.

– Azért van annak egy diszkrét bája, amikor fél évvel a tavalyi utolsó koncertünk után összeröffen a banda „próbálni”… – fogalmazott az idei első közös gyakorláskor készült, a Facebookon megosztott fotó alatt Szigeti Ferenc, a zenekar gitárosa és vezetője.

– Először is megcsodáljuk egymást, jókat röhögünk, magunkon is persze, például azon, hogy mennyit öregedtünk, kinek melyik szerve lett eltávolítva…, s maradt-e még odabent valami? –folytatta a zenész, aki szerint ennyi idő után mindannyian óvatosan veszik kezükbe újra a hangszerüket.

– Mindenki külön-külön zörög egy kicsit, olyan ez, mint amikor az Operában hangol a nagyzenekar – írta le Szigeti, aki dönt arról, milyen sorrendben játsszák majd a következő koncerten a dalaikat, amelyekből áll össze a műsor.

– Akkor aztán nagy vehemensen, de azért kellő óvatossággal belekezdünk az első számba. A dal lemegy hibátlanul, mindenki csodálkozik, de senki nem mutatja. Mi az?! Megy ez simán, nézünk össze teljesen természetes arccal. És szép komótosan, egyenként végigmegyünk a teljes műsoron, semmi probléma, mintha tegnap nyomtunk volna. Egyszer megállunk, többen pisilni mennek, azután folytatjuk – osztotta meg az élményt a zenész, aki szerint 47 év közös zenélés nem múlik el nyomtalanul, hiszen ezek a dalok benne vannak az ujjaikban.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva