| |
|
Bár Balázs Klári és Korda György már évtizedek óta harmonikus házasságban élnek, az énekesnőnek nem ez az első házassága. |
Még nagyon fiatal volt, amikor hozzáment a szintén zenészként tevékenykedő Balázs Gáborhoz, akivel pár év után véget ért a frigy, a vezetéknevét azonban mégis megtartotta, így nem a lánykori, Boros Klári néven vált ismertté.
„Tizenhat évesen ismertem meg Gábort egy turnén. A Tolcsvay Trióban bőgőzött, én pedig akkor bontogattam a szárnyaimat. Szinte az első pillantásra egymásba szerettünk, majd hat évig együtt maradtunk. Ugyanez ismétlődött meg később a Gyurival való találkozásnál is. Mindössze két férfi volt eddig az életemben, Gábor és Gyuri. Soha nem mentem bele felelőtlen, egyéjszakás kalandokba” – árulta el, hozzátéve: a korábbi férjét imádták a nők.
„Gábor igazi nőideál volt akkor: magas, vékony, félhosszú hajjal, nagy, csodálkozó kék szemekkel. Már az elején össze akart velem költözni, de a mamája furcsának tartotta, amiért egy gyerekkel akarja összekötni az életét. Mindig érettebb voltam a koromnál, de azért csak tizenhat esztendős voltam. Egy albérletezés után költöztem hozzájuk, majd nem sokkal később házasságot kötöttünk” – mesélte az énekesnő egy korábbi interjúban, amit a Best magazin idézett. Mint mondta, az esküvőjük hippi stílusú volt, még menyasszonyi ruhája sem volt, mégis szerencsésnek érezte magát.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak


