topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 janicsakveca

 Janicsák Veca élete legnehezebb időszakán volt túl, amikor négy évvel ezelőtt rátalált a boldogság az operaénekes kedvese mellett.

Az énekesnő már lemondott a szerelemről, amikor Boncsér Gergely váratlanul ráírt a közösségi oldalán. A sármos előadó üzenete mindent felforgatott, és immár boldog mozaikcsaládban élnek.

Korábban jó ideig igazi álompárként emlegették Janicsák Vecát és volt férjét, Ladányi Jancsó Ábelt, akit a tévénézők többnyire az Ázsia Expressz második évadából ismerhetnek. Az énekesnő házasságából egy kislány, Emma született, ám a pár kisebb-nagyobb hullámvölgyek után végül úgy döntött, külön utakon folytatják, és közel három évvel a 2017-es házasságkötésük után elváltak. Az énekesnő akkor számos nehézségen ment keresztül: a magánéleti válsága mellett egy komoly egészségi problémával is meg kellett küzdenie, ugyanis méhnyakrákot diagnosztizáltak nála.

– Amikor az orvos felhív egy szűrés után, az gyanús tud lenni. Ráadásul hétvége volt, és telefonon keresztül közölte a hírt. Nagyon hamar lezajlott a beszélgetés. Mondta, hogy ez a helyzet, de nem kell megrémülnöm, mivel kezelve leszek. Annyi, hogy hamar meg kell műtenie – elevenítette fel az énekesnő nemrégiben Hevesi Tamás műsorában a pillanatot, amikor megtudta a sokkoló hírt.

Veca azóta teljesen felgyógyult testileg és lelkileg is, s még az iskolapadba is visszaült. Bár úgy érezte, ebben az életszakaszban a szerelem már nem talál rá, a sors rácáfolt.

– Ha az ember nagymamaéletet él egy macskával és egy gyerekkel, keveset jár bulizni, nem indul jó esélyekkel az ismerkedésben. Miután ebbe beletörődtem, valahogy elkezdtek jönni a jelentkezők. Volt olyan, akit régről ismertem... elmentünk vacsorázgatni, de semmi komoly. Aztán egyszer csak bekövetett egy sikeres operaénekes – mesélte Janicsák Veca, aki már négy éve boldog a szerelmével, a 41 éves Boncsér Gergellyel.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva