| |
|
Nagy fájdalommal indult életük legnehezebb időszaka, ma azonban már kislányuk reményteli fejlődéséről beszélnek Herceg Dávidék. |
Az énekes és felesége, Bianka hosszú hónapok után most először szólaltak meg kisbabájuk, Sarah állapotáról. Amit a pici szemműtétje után tapasztalnak, az minden nap újabb csodának tűnik számukra.
Ahogyan arról korábban már lapunk is beszámolt, Herceg Dávid és felesége, Herceg-Pál Bianka számára az elmúlt év tele volt megpróbáltatásokkal, hiszen februárban, kislányuk, Sarah születésekor kiderült, hogy a pici ritka fejlődési rendellenesség miatt nem lát. A babának nem fejlődött ki a jobb szeme teljesen, ráadásul egy ideig a ballal sem látott élesen, a házaspár azonban azóta minden követ megmozgatott azért, hogy kislányuk életét szebbé tegyék. Ugyan féléves korára magától is sokat javult Sarah állapota, a szülők és az orvosok úgy látták, jobb minél kisebb korában megoperálni. A kis Sarah azóta már túl is van egy sikeres műtéten, ami után funkcionális látása lehet. Ez azt jelenti, hogy nem lesz százszázalékos, de a szemével tud majd olvasni, írni, és teljes életet élhet.
Az őszi műtét óta Hercegék most először szólaltak meg kislányuk állapotáról, amit a Blikk oldalán olvashatnak


