Aradszky László és leendő felesége, Éva már az esküvőjüket tervezték, amikor váratlan fordulat szólt közbe az életükbe. Az énekes korábbi párja bejelentette, hogy gyermeket vár tőle. Éva, aki nemcsak szerelme, hanem egyben támogatója is volt Lászlónak, arra biztatta Aradszkyt, hogy becsületből vegye feleségül a nőt, és vállalja a születendő gyermek apaságát.
Csak később tudta elvenni az igaz szerelmét
Az énekes így is tett: oltár elé vezette exét, ám a házasság nem bizonyult tartósnak. Két évvel később kimondták a válást, és Aradszky végre Évával is egybekelhetett. A pár 1970-ben állt oltár elé, és az esküvőjük különleges tanúja nem volt más, mint Zalatnay Sarolta. Zalatnay később mesélt arról, hogyan alakult ki a barátsága Évával.
– Éva édesanyám fodrásza volt, később őrült hajakat és sminkeket csinált nekem. Közeli barátnők lettünk, Lacit általa ismertem meg. Rengeteget jártunk össze, az esküvőjükön én voltam Éva tanúja 1970-ben – idézte a story.hu a szavait.
Forrás: Blikk


