topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 Bebe

 Abebe Dániel – ismertebb nevén Bebe – nyolc-kilenc hónapja szeretett bele A Nagy Ő egykori sztárjába, Mártoni Edinába.

A korábban "Miss Popó" címet is elnyerő lány Jákob Zoltán kegyeiért harcolt, de akkor nem sikerült nyernie, amit utólag nem bán, hiszen mára már megtalálta az igazit Bebe személyében. Az énekes és 16 évvel fiatalabb kedvese idén az első közös karácsonyukat ünneplik.
Bebe már éppen kezdett volna lemondani arról, hogy megtalálhatja az igazit, amikor váratlanul megismerte A Nagy Ő 2023-as szériájában szereplő Mártoni Edinát. A 33 éves cukrász akkor még Jákob Zoltán szívéért küzdött, és a Házasodna a gazdában, illetve számos másik műsorban is feltűnt, most viszont megállapodott az énekes mellett. A zenész idén nyáron mesélt először arról, hogy újra foglalt a szíve, ráadásul nem akárki hódította meg.
Mártoni Edina egyébként fenékszépségversenyt is nyert korábban – ő volt Miss Popó –, de az adottságainak köszönhetően több videóklipben is felbukkant. Már az összeköltözésen is túl van a szerelmespár és közösen nevelik a kiskutyájukat. A Legénybúcsú című film premier előtti vetítésén együtt jelentek meg a vörös szőnyegen, és mint kiderült, Bebének már volt része korábban hasonló ünneplésben.

– Van fogalmam a legénybúcsúkról, hiszen nekem is volt már egy, de azon én főztem, és fogadtam a fiúcsapatot. Szerintem egyéni, hogy kinek mi fér bele egy legénybúcsún, én a házigazdaszerepben éreztem jól magam. Nem vágytam semmi pikáns dologra, ami ilyenkor jellemző – mesélte az énekes.

– Megvédte magát a veszekedéstől és a következményektől – tette hozzá nevetve Edina.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva