| |
|
Jelnyelvi verzió készült Oláh Gergő új videoklipjéhez, így a siketekhez is eljuthat a Veled maradok üzenete. |
Az énekes elmondta, mennyire meghatódott a forgatás során, amikor azzal szembesült, hogy a felvételre jelentkező párok milyen nehézségeken mentek keresztül együtt. A szöveghez a saját életéből, saját párkapcsolatából merített, erről is beszélt a Blikknek.
Oláh Gergő legújabb klipjében egy nővel látható, aki jelnyelven tolmácsolja az énekes szavait. A Veled maradok eredeti videójában különféle párok jelentek meg, akik mind nagyobb nehézségek árán maradtak együtt – közülük az egyik pedig különösen nagy hatással volt a dal szerzőjére, így született meg a közös ötletük.
– Ez a dal, a Veled maradok arról szól, hogy a szerelmesek megígérik egymásnak, hogy mindig küzdeni fognak a másikért, és nem szakadnak el egymástól soha. A szöveghez a saját életemből merítettem, hisz nekünk is voltak olyan szakaszaink, amikor simán választhattuk volna a könnyebb utat, de mi mindig azt választottuk, hogy harcolunk. 19 év együttlét után, amikor az ember már nagyon sok időt töltött a másikkal, előjöhet sok minden, de mi soha nem akartuk elveszíteni a csatát, nyerni akartunk mindketten. Volt egy olyan ötletem, hogy aki hisz ebben, aki egyetért ezzel, azt szeretettel látjuk a videoklip-forgatáson, hogy együtt fújjunk ellenszelet annak a mocsoknak, ami ömlik most a legtöbb dalból és videoklipből – mesélte a Blikknek Oláh Gergő.
Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak


