| |
|
Talán senkit nem lep meg, hogy hivatalosan is véget ért Miló Viki házassága. |
A Házasság első látásra című műsor harmadik évadában vakon állt oltár elé az ökölvívó világbajnok, ám balul sült el a párosítás. Immáron volt férjével, Janicsek Attilával szinte a kezdetekkor elcsúsztak a dolgok kettejük között, így Viki egyáltalán nem akart folytatást. Most kiderült, hogy már papíron sem házastársak már.
Janicsek Attila és Miló Viki kapcsolata a TV2 Házasság első látásra című műsorában indult, de a kísérlet végén véget ért, miután a feleség nemet mondott a folytatásra. Viszonyuk a műsor harmadik évadának egyik legviharosabb házassága volt. Míg Attila kitartóan küzdött kapcsolatuk életben tartásáért, a bokszoló edző nem akart folytatást - a volt férj ezután gyorsan meg is bánta, hogy második esélyt akart adni Vikinek.
Miló Viki Instagram-oldalán indított kérdezz-feleleket, ahol természetesen a műsor kapcsán is kapott kérdéseket. Az egyik követő bátorkodott megérdeklődni, hogy házas-e még, és amennyiben már nem, elvihetné-e az ökölvívót vacsorázni - szúrta ki az Index.
"Igen, már elváltam! Sajnos nem vagyok nyitott jelenleg semmilyen kapcsolatra… Nagyon köszönöm a meghívást!"
- jött a válasz Miló Vikitől hétfő délután 24 óráig elérhető történetében,
Forrás: Blikk


