topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 Szűcs Judit foto Fuszek Gábor Blikk

 Több mint másfél évtizeddel azután, hogy egymásra találtak, felbontotta az eljegyzését a vőlegényével Szűcs Judith. Az énekesnő először szólalt meg arról, hogy már nem alkotnak egy párt a lett származású kedvesével. Elárulta, milyen érzés 72 évesen újra szinglinek lenni.


Szűcs Judith komoly döntést hozott: 16 év után szakított a lett származású vőlegényével. Bár eljegyezték egymást a párjával, az esküvőig sosem jutottak el. Pár évvel ezelőtt az 1972-es Ki mit tud? győztese még úgy fogalmazott, szerinte már örökre összetartoznak, csak azt sajnálja, hogy nem találkoztak előbb, mert a párjánál figyelmesebb férfit el sem tudna képzelni maga mellé. Mostanra viszont zátonyra futott a kapcsolatuk.
„Pár nappal az interjú előtt vidéken léptem fel, ahol fantasztikus közönségem volt. Talán ez volt életem egyik legnehezebb fellépése, hiszen akkor már tudtam, hogy másnap, 16 év együttélés után véget vetek a kapcsolatomnak a vőlegényemmel. Tessék, kimondtam! 72 évesen újra szingli lettem” – árulta el a hot! magazinnak.

„És a közönség erről nem tudhatott, hiszen senkire nem tartozik a lelki problémám, nekem pedig az volt a feladatom, hogy csak velük foglalkozzak. Bíztam abban, hogy a közönség energiája és szeretete segít abban, hogy másnap barátsággal, szépen elválhassak attól a valakitől, akivel voltak nagyon jó pillanatok, de voltak nagyon rosszak is. Ugyanúgy, ahogyan minden más kapcsolatban is, mert az emberek változnak. De most ennek vége van, mert véget vetettem neki, és csak a szépre emlékezem” – szögezte le az előadó.

„Nem akarok keseregni, mert az élet szép, én pedig nagyon szeretek élni, és most is szeretnék boldogan élni. És ha ezért változtatni kell dolgokon, akkor miért ne változtassak rajtuk? Az, hogy 72 éves vagyok, még nem jelenti azt, hogy meg kellene állni. Mással is megtörtént már, hogy szakított, nemcsak velem. Ugyanakkor nem szeretném, ha bárki is ezen csámcsogna, és olyan kérdésekkel bombázna, hogy mit tettem és miért, hiszen az okokat csak én tudhatom. Úgy érzem, jól döntöttem, és ez a döntésem végleges” – mondta.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva