Opitz Barbi elkápráztatta a közönséget
A velencei közönségnek elállhatott a szava, hiszen két olyan fantasztikus énekesnőt hallhatott, mint Nótár Mary és Opitz Barbi. Ez meg is mutatkozott, hiszen a táncparkett hamar megtelt, a nagyobbnál nagyobb slágereket pedig hangosan énekelte a közönség. Nem volt ez másképp amikor Fásy Ádám érkezett a színpadra, a Digitál Zenekar pedig ezúttal is nagyszerűen biztosította a zenei hátteret.
Fásy Ádám és Nótár Mary a velencei Szerencsekoncert színpadán fergeteges hangulatot teremtett. Fotó: Szabó Zsolt
Az est zárásaként az Apostol együttes emelte a színvonalat, felcsendült többek között a „Nincs szerencsém a szerelemben" című sláger, de közösen énekelte a közönséggel a zenekar az „Eladó-kiadó most a szívem" és az „Okosabban kéne élni, annyit mondhatok" című örökzöldeket is.
Opitz Barbi fellépése után az Apostol együttes is jó hangulatot teremett Velencén
Fotó: Szabó Zsolt
Aki kilátogatott a velencei Északi Strandra életre szóló élményt kapott, amelyről a FEOL galériája is árulkodik.
Forrás: feol.hu


