topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 L.L.Junior Fotó Fuszek Gábor

 L.L. Junior és Frey Tímea szakítása nagy port kavart a médiában, hiszen a rapper kezdetben félrelépéssel vádolta meg a háttértáncosát.

A Dancing with the Stars 21 éves sztárja hamar tisztázta, hogy nem volt hűtlen az énekeshez, csak szimplán belátták, nem működik tovább a kapcsolatuk. Az előadó ezután egy szókimondó dalt adott ki az exéről, most pedig közösen tisztázták, hogyan viszonyulnak egymáshoz.
.L. Junior nyár közepén még a gyönyörű háttértáncosával romantikázott Horvátországban, ám nem sokkal később kiderült, hogy fél év együttlét után szakítottak Frey Tímeával. A fiatal lány lapunknak szólalt meg először arról, hogy megcsalás nem történt, mindössze egyet nem értés miatt mentek szét, és nem a korkülönbség ütközött ki, hanem mindketten nagyon erős karakterek. Nem sokkal ezután szárnyra kapott a hír, miszerint az énekes kirúgta az egykori párját a táncosai közül, de hamar rácáfoltak erre, amikor is Timi ismét Junior koncertjein lépett fel táncosnőként.
A szakításuk után újra összejöttek, viszont azóta újból a különválás mellett döntöttek, a rapper pedig kiemelte, hogy nagyon nehezen veszi rá magát az ismerkedésre. Az előadó egy durva, több mint szókimondó dalt is írt a 24 évvel fiatalabb exéről, amelyben így „méltatta”:

„Túl kedves volt, épp ezért túl is gondoltam. Nem tudhattam, hogy én ezzel pont elrontottam (...) Azt hittem, hogy hű lesz majd a lány, de hű a f*szt! Ő szívtelen. Csak éljem túl még ezt az éjszakát, s holnaptól ég vele"

Hogy milyen most a kapcsolatuk? Kiderül a Blikk oldalán

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva