topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 szandi02

 Óvodás kislányok általában arról álmodnak, amikor jelmezbe kell öltözni, hogy hercegnők, esetleg kedves kiscicák lesznek.

Ám az énekesnő, Szandi már néhány évesen is szembe ment a sztereotípiákkal, és egy igazán egyedi és meglepő személyt választott, akit megszemélyesít a farsangon.
Az énekesnő a minap a #Bochkor felvételén nosztalgiázott, arról mesélve, hogy az első magyar űrhajósnak, Farkas Bertalannak öltözött, majd meg is mutatta ennek képi bizonyítékát az Instagram-oldalán.
„Csak hogy lássátok, igazat beszéltem tegnap a #Bochkorban: íme, a kis Szandi az ovis farsangon, mint Farkas Bertalan!” – írta a fotóhoz az énekesnő, aki fel is sorolta, milyen részekből állt a jelmez, amelyet a szülei ragasztottak össze.


– Volt egy szép nagy űrhajós sisakom is a szkafander mell, de levettem, mert olyan erős technokol ragasztó szaga volt. Így legalább jobban látszik, milyen kackiás bajszom volt – tette hozzá Szandi, akinek annyira jól sikerült a nyolcvanas évek elején az 1980-ban az űrt is megjárt magyar kozmonauta, Farkas Bertalan bőrébe bújnia, hogy meg is nyerte vele a farsangi versenyt.

forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva