topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

 Horváth Évára hosszú felépülési idő vár Fotó Fuszek Gábor

 Mindössze egy pillanatra lélegezhetett fel a kórházban fekvő Horváth Éva, amikor abbahagyta az erős antibiotikumkúrát.

A nyílt töréseket szenvedő édesanya ugyanis belázasodott a gyógyulása közben a gyógyszerektől. Elárulta, jelenleg milyen állapotban van a súlyos motorbalesete és a műtétek sorozata után.
Horváth Éva éppen a 43. születésnapján került kórházba, miután motorbalesetet szenvedett és súlyos sérülésekkel vitte el a mentő. A Balin élő édesanya a műtétje után borzasztó körülmények között utazott haza Magyarországra, ahol szintén mentők vártak rá a reptéren, hogy tovább folytatódhasson a kezelése. A nyílt törések a lábában nem könnyítették meg a helyzetét, azóta már több beavatkozáson is átesett, valamint a karácsonyt is kórházban töltötte.
A rehabilitáció során az is felmerült, hogy akár el is veszítheti a lábát, az elmúlt napokban pedig már a gyermekeit sem láthatta, ők ugyanis visszarepültek Balira.

"Óriási sikernek könyveltem el, hogy a héten abbahagyhattam azt az erős antibiotikumkúrát, amit mostanáig kaptam. Bevallom, borzasztó rosszul voltam tőle, egész nap csak aludni voltam képes a sok mellékhatás miatt, de nem panaszkodom, hiszen tudom, milyen nagy szükség volt erre is a gyógyulásom érdekében. Sajnos gyorsan kiderült, hogy fellélegezni még nem lehet, belázasodtam, ám hogy mi lesz a következő lépés, az a jövő kérdése… Nem túlzok, amikor azt állítom, az elmúlt két hónapban bepótoltam, ami eddig olyan szerencsésen kimaradt az életemből, mert tavaly augusztusban szedtem életemben először antibiotikumot" - számolt be a drámai fejleményekről a modell.

A kórház, ahol fekszik, karantén alá került, így látogatókat sem fogadhat

"A héten a gyerekeim visszamentek Balira, egy egész hónapot töltöttek Magyarországon, reménykedtünk benne, hogy kimehetek majd hozzájuk, de erre sajnos nem került sor. Ők viszont még bejöhettek hozzám, akkor nem voltak lezárva a kórházak. Nagyon féltem, mit szólnak majd hozzá, amikor először meglátják a lábamból kiálló csavarokat, de mivel közeledik a farsang, viccelődtünk egy jót, hogy akár Frankensteinnek is beöltözhetek. Nem féltek tőle. Sőt azt is kíváncsian végignézték, ahogy injekciókat kapok. Nekem az ilyesmi nem fáj, remélem, ezt látva a fiaim sem fognak félni a szuriktól. Sajnos nem lehetek most velük, de tudom, hogy nekik Balin sokkal jobb, mi pedig az apukájukkal mindent megteszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki számukra ebből a helyzetből" - részletezte a story.hu-nak.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva