"Amíg csak élek, énekelek én"– így szól Soltész Rezső legismertebb dalának refrénje, amit egy ország énekelt egykor, és valóban, aki bekapcsolódott annak garantáltan jó kedve lett.

Soltész Rezső jellegzetes dauerolt fürtjeivel robbant be a köztudatba szólóénekesként az 1981-es Táncdalfesztiválon, miután a Corvina együttes frontembereként számos slágert elénekelt.
Több mint hatvan éve csapott a húrok közé, és a mai napig zenél. Egy ilyen hosszú és sikeres életúttal a háta mögött egyértelmű, hogy erre született, édesapja mégsem zenei pályára szánta, sőt sokáig az iskolában sem volt az énekkar tagja.
Filmes családba született, a zenélés nem kifejezetten állt közel a családjához.
Soltész Rezső: – Valóban nem. A nagypapám filmproducer volt, az édesapám pedig a filmgyárban dolgozott forgalmazási szakemberként. Értelemszerű volt, hogy követem azt az életutat, amit a család férfitagjai kiköveztek előttem. Sokat köszönhetek a zenei pályámon annak, hogy belekóstolhattam a filmes szakmába is. Rengeteget tanultam a filmezésről, a stúdió világáról, amit kamatoztathattam, amikor később én kerültem kamerák elé, mert otthonosan mozogtam előttük.

A gyermekkoráról keveset lehet tudni, sőt, szinte semmit. Milyen gyerek volt?

S.R.: – Helyes gyerek voltam. Szerencsésnek mondhatom magam, van két testvérem, akikkel együtt nőttünk fel a Szabadsághegyen. Fogaskerekűvel jártunk iskolába, ami óriási élmény volt. Nagyon szeretem Budát, minden egyes szegletét, ahova eljutottam, egészen a Dunáig.

Soltész Rezső szívesen mesélt gyermekkoráról édesapja valójában nem zenésznek hanem filmesnek szánta

Az, hogy jó hangja van, hogy érzéke van a zenéhez, már az iskolában megmutatkozott?

S.R.: – Két ilyen emlékem van: az egyik, hogy kirúgtak az énekkarból, mert akkoriban én voltam az úttörőcsapat dobosa, ami egy dobbal és természetesen két dobverővel is járt, és amikor a kórusban énekeltünk, én ütöttem a tempót, ami kikészítette az énektanárt, ezért kirúgott. Később, a gimnáziumban, amikor már egészen jól gitároztam, folyton produkáltam magam az osztálytársaim előtt. Itt már megmutatkozott valami abból, hogy mégis van egy kis érzékem a zenéléshez.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak