topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Manuel 2019-ben egy tehetségkutatóban tűnt fel, ahol negyedik helyezett lett.

Szerény körülmények között élt az akkor a 19 éves srác, aki saját dalaival hamar az ország egyik népszerű előadója lett, ám a koronavírus-járvány miatt az igazán nagy siker még váratott magára.

A tehetségkutató után sorra jöttek a lehetőségek, ám csak néhány hónapom volt ezt kiélvezni, ugyanis beköszöntött a Covid, ami az én munkámat is szinte ellehetetlenítette. Nehéz helyzetbe kerültem, nem tudtam semerre haladni, de igyekeztem kitartani. Folyamatosan alkottam, adtam ki dalokat, küzdöttem és az akadályok ellenére nem adtam fel. A járvány végével szerencsére aztán az én karrierem is beindult, onnantól mondhatom azt, hogy a zenélésből van egy stabil bevételem - emlékezett vissza Manuel.

Az énekes pedig igyekszik okosan bánni a pénzzel, céljai vannak, amelyekre folyamatosan félre tesz, és négy kisebb testvérét is havi szinten segíti egy nagyobb összeggel.

Jó érzés, hogy gondoskodhatok róluk, azért dolgozom, hogy nekik is megadhassak mindent. Nem bánnám azt se, hogy a tesóim velem dolgoznának. Azt tudom, hogy ők nagyon hálásak, büszkék és felnéznek rám – mesélte a zenész, aki családja mellett a saját jövőjét is tudatosan egyengeti.

– A következő tervem, hogy megszerzem a jogosítványt és szeretnék egy saját autót. A karrieremre nézve a céljaim közé tartozik, hogy a következő években kiadjak 3-4 albumot, legyen minél több Budapest Park-os koncertem és Aréna-koncertem.

Manuel jó úton halad, ám nem tagadja, ez rengeteg munkával és stresszel jár, ami bizony nincs jó hatással az egészségére.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

 

Esemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva