topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Csepregi Éva októberben lesz 70 éves és úgy érzi, élete ezen szakasza már nem arról szól, hogy az igazit hajkurássza

Bár már lassan 70 éves lesz, Csepregi Éva ennek ellenére is kirobbanó formában van: szeret odafigyelni külsőjére, érdekli, hogy mit gondolnak mások, de abban már nem hisz, hogy bárkivel is össze fog költözni.

Éva kapcsolata 5 éve ért véget, de azóta jól megvan egyedül, pedig azért akadnak jelentkezők az énekesnő háza tájékán a mai napig is, mégis úgy gondolja, hogy élete ezen szakaszában már nem az a fontos, hogy az igazit hajkurássza.

Nem hiszem, hogy van olyan férfi, aki abba a verklibe, amilyen az én életem, bele tudna illeszkedni. A korábbi kapcsolataim is azért értek véget, mert nehéz volt végigasszisztálni a hajtást. És már feladtam azt, hogy bárkivel is összebútorozzam. Ez a kor nem arról szól, hogy az igazit hajkurásszam. Kiveszett belőlem az erre irányuló igény, vágy, és hozzá is szoktam ahhoz, hogy egymagam vagyok. Van egy csodálatos baráti köröm, akik kitöltik az életem. És ott a fiam, ­Dávid és a kis menyem, Dóri, akik hamarosan talán egy unokával is megajándékoznak. Hál’ isten, szeretnének gyereket, én meg alig várom, hogy nagymama legyek. A nővéremnek nemrég született meg a második unokája, voltunk is látogatóban, és hát annyira jó volt azt a pár hetes csöppséget a karomban tartani. Én már csak erre vágyom árulta el Éva.

Bővebben a Blikk oldalán olvashatnak

Esemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva