Korda György és Balázs Klári kapcsolatáról több dolgot is lehet tudni, ám a Mindenségit! podcast január 17-én megjelenő adásában azt is elárulták, hogyan találtak egymásra. |
– Volt egy Made in Hungary a Budai Parkszínpadon ’78-ban, amit megnyertem a Lady N című dallal. Klárika akkor a Skála együttesben énekelt többekkel. S ott mondtam az egyik szövegíró barátomnak, hogy hívjuk meg őket a Fészek Klubba, fizetem a vacsorát, csak a vörös üljön velem szemben... akkoriban vörös volt Klárika haja. S valóban így volt, tettem-vettem, és ott ült velem szemben. Aztán kérdeztem tőle: eljössz velem táncolni: Erre azt mondja: nem! Mondom, akkor kár volt őket meghívni – emlékezett vissza Korda György az nlc.hu írása szerint.
– Én is énekeltem már, klasszikus trió felállással, zongora, bőgő, dob, hát az a világ teteje. Valahogy úgy alakult, hogy egymás után is többször felléptünk, például a Mikroszkóp Színpadon... Szóval mindig meghallottam, milyen tehetséges, milyen jó torka van, mennyire profi – nyilatkozta Klárika, ám a 84 éves Korda egészen másképp figyelt fel rá.
– Először hátulról láttam meg a művésznőt, őszintén megmondom, nem az éneklésére figyeltem fel, teljesen más gondolataim voltak… – fűzte hozzá Korda György.
Balázs Klári viccesen hozzátette: büszke, hogy egy ilyen nőcsábász észrevette, arra pedig, hogy miért kellett akkoriban nemet mondania, úgy reagált: „Férjnél voltam”.
Forrás: Blikk