topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Hét évvel ezelőtt szinte egyik napról a másikra lett sztár hazánkban Peter Srámek, miután a szlovákiai fiatalember harmadik helyezést ért el a Rising Star című tehetségkutatóban.

Az énekes, aki nemrég a Lady N című dallal megnyerte a Csináljuk a fesztivált!, akkor még erősen törte a magyar nyelvet, azóta azonban már folyékonyan beszéli. Köszönhető ez annak, hogy az egész életét áthelyezte Magyarországra, nemrég házat vett, és azt tervezi, megszerzi az állampolgárságot is.

– Nagyon bennem van, hogy elkezdjem intézni, de sajnos a szlovák törtvények értelmében úgy tudom, nem lehetek kettős állampolgár, így alaposan meg kell gondolnom, hogy mit lépek. De azt is ki kell mondani, hogy az egész életem ide köt, itt csináltam karriert, így elképzelhető, hogy hamarosan elindítom a folyamatot – árulta el a fiatalember, akinek családja, édesanyja és öccse Szlovákiában él.

– Szeretek oda hazamenni, de már nem tudok olyan gyakran. Karácsony után voltam ott látogatóban, de szerencsére a szeretteim gyakran meg tudnak látogatni. Szoktam fellépni Felvidéken, de már Magyarországon élek, most vettem egy kis házikót Tökölön, itt kapok olyan lehetőségeket, amilyen például a Csináljuk a fesztivált! műsora – magyarázta a fiatal énekes, miért gondolkodik azon, hogy annak ellenére beadja a magyar állampolgárságra vonatkozó kérelmét, hogy ezzel elveszítheti szülőhazája támogatását.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva