„Bevallom őszintén, legbelül boldog lettem, mert tudtam, hogy a lányomnak innentől lesz az élete boldog. A mai világban szerintem mindenből meg lehet élni, csak jól kell csinálni. Harminc éve még nagyon zárt volt a színészi szakma, de ma azért egy fiatal elmehet akár külföldre is castingokra. A kislányom nagyon szép, nagyon tehetséges, boldog vagyok, hogy azt csinálja, amit szeret, mert az a lényeg. Amiatt azért sírtunk, hogy otthagyta a jogot, főleg a nagyszülők, akik nagyon szerették volna, de kibújt a szög a zsákból. Nem tehettünk mást, utat tört magának a saját boldogsága és tehetsége” – kezdte Tenya.
„A kisfiam viszont határozottan kijelentette, hogy »apa, nem leszek színész!«. Csodálatos kisfiú, nagyon sok mindenben hasonlít rám, viszont vendéglátóipari technikumba ment, imádja! Már előttem van a leendő kőszínház, amely lovas színházzá avanzsál, és a fiam majd vezeti az éttermet” – mondta az édesapa, aki arról is beszélt, hogy sokat változott az elmúlt évek alatt.
"Ma, 47 évesen úgy érzem, hogy alázatos, és elég szorgalmas, kitartó csávó lettem, aki mindent megtesz azért, hogy a színészei és a lovai előtérbe kerüljenek a színház formáján keresztül. Ez az alázat nagy mértékben köszönhető a lovaknak – mert a ló tükröt tart, és nagy türelemre int –, és természetesen magamnak: hogy tükörbe merek nézni."
Forrás: Blikk Rúzs