topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Marcellinát ágynak döntötte súlyos ételallergiája, ami miatt egyszer már az intenzív osztályon kötött ki.

Egy hete csak az ágyat nyomja Marcellina, miután súlyos ételallergiája teljesen ledöntötte a lábáról. Az énekesnő elárulta, már korábban is meggyűlt a baja a korianderrel, s akkor az intenzív osztályon tért magához.

– Az az igazság, hogy tízenpár évvel ezelőtt már meggyűlt a bajom a korianderrel, de nem gondoltam volna, hogy megismétlődhet ez a rémálom. Annak idején Budapesten, a Jókai téren vacsoráztam az akkori udvarlómmal, egy újonnan nyílt, nívós, elegáns kínai étteremben. Jócskán volt koriander az ételben, de nagyon jót ettünk! Hazafelé viszont már mindketten éreztük, hogy óriási gáz van, teljes csendben ültünk a kocsiban. Miután hazaértünk, ő berohant a lenti vécébe, én a föntibe. Ő viszonylag jól átvészelte, én már kevésbé. Olyan rosszul lettem, hogy elájultam a vécében, végül az intenzíven kötöttem ki. Most egy ugyanilyen rosszullét történt, szó szerint azt hittem, belehalok... Megint leestem a vécéről, meg is rándult a derekam, azóta alig tudok mozogni – mondta a Borsnak Marcellina.

Forrás: Blikk

Esemény naptár

Nincsenek események a napárban
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva