topbar
 
 
zeneexpressz header0022
 

Aki ismeri Fásy Ádámot és munkásságát, az tudja, hogy évtizedek óta szívén viseli a nehéz anyagi körülmények között élő családok sorsát.

Fásy Ádám, Nagy Csaba országgyűlési képviselő (balról) és a polgármesterek társaságában

Az elmúlt évhez hasonlóan, idén is a Baranya megyei Tormáson került sor az adomány átadására. A kapcsolat adott volt, ugyanis a műsorvezető-producer tavaly lett a település díszpolgára valamint nyáron itt került első ízben megrendezésre a Nyugat-Hegyháti Gasztrofesztivál, mely szintén a Zeneexpressz házigazdájának vezetésével zajlott a környező települések részvételével, és Tormás lakosságának csaknem a hússzorosa vett részt a programon.

Az óvónők köszönetnyilvánítása Fásy Ádámnak

A múlt évben ruhákat és játékokat adományozott a nagycsaládosoknak, most 300 óvodás örülhetett a rengeteg mikuláscsomagnak. Már 10 órakor nagy volt a zsivaj a helyi Művelődési Házban. A csomagok szétosztásában Nagy Csaba országgyűlési képviselő és Tormás polgármestere, Bagány József segédkezett.

A TV2 Tények riportja

A gödrei Tündérkert óvodások saját készítésű rajzokkal köszönték meg az ajándékokat.

Gödre Tündérkert Óvoda  4 éves Lilla rajza és a 6 éves Józsi alkotása

Forrás: Blikk

Esemény naptár

 

Fásy Birodalom oldalai

Fásy Birodalom | Fásy Ádám oldala | Fásy Műsoriroda | Fásy Konyha | Magyarok Világszépe

Kapcsolat:
E-mail: fasy@fasy.hu  Telefon: +36-30/488-2719

footerfacebook

zeneexpressz.hu © Minden jog fenntartva