![]() |
Budapest — Egy éve tette nagypapává lánya Kökény Attilát (45), aki azóta már egy második unokával is büszkélkedhet. Az énekes mindennap találkozik Medivel és az alig két hónapos Atikával, de a reggeleit is úgy kezdi, hogy az első gondolatai a kicsik körül forognak. |
– Felkelés után rögtön videótelefonálunk, mert Medivel már lehet. Aztán vagy mi megyünk, vagy ők jönnek hozzánk, de szerencsére nem telik el úgy nap, hogy ne lássam őket. A lányomék és a fiamék is itt maradtak a közelünkben Kispesten, így tényleg sokkal könnyebb – árulta el Kökény Attila, aki amellett, hogy elkényezteti a piciket, a teendőkből is kiveszi a részét, ha úgy alakul.

– Abba természetesen nem szólok bele, hogyan nevelik őket, de sokszor vagyok ott fürdetéskor. Imádom látni, hogy a lányom milyen jó anya és háziasszony. Azt is, hogy a fiam, akinek korábban sosem volt gyerek a kezében, milyen csodálatosan bánik az övével. Nagyon büszke vagyok rájuk – érzékenyült el az énekes, aki azt is elmesélte, a kis Medi nem hasonlít egyik gyerekére sem.
– Ő igazi rosszcsont, egy nagy zsivány, amit nem tudom, kitől örökölt, de biztos nem a lányomtól, mert ő egy nagyon nyugis baba volt – nevetett Kökény, aki annak is örül, hogy a nagyobbik kis unokája nagyon szereti a zenét. – Amikor meghallja a dalom, amit Curtisszel és Dr. BRS-sel csináltam, rázza a fenekét.
Forrás: Blikk